illerózió

az illúziók lágy muszlim leple spirálban ölel körül, és az érzékek elsőáldozójának ebben a mámorban csak azt kéne figyelmen kívül hagynia, hogy ez a muszlim nem légáteresztő. hiába az üdítő és elvarázsolt élmény, ha szád, mint fuldokló hal, tátogva, vergődve - talán még éneklésnek lehet álcázni - homorú barlangot képez muszlim lepledből, mely finom, aprócska szálainak torkod felé nyújtózó szeretete nem tudja kielégíteni a tüdőd légszomját. az ész birodalma pedig kárörvendően örül megneszelt előnyének.

hát újra írok. ez alapvetően rossz hír.

az utolsó kamuszáj

magadnak kamuzni pont olyan, mint balfasz módon összezúzni a hőmérődet aranygyűrűvel az ujjadon. rapid alkímia tüstént performansza ez, amikor a huss "h"-nyi ideje alatt a higany beépül az arany (k)ozmikus sejtburkaiba. soha szét nem választható. (se ásó, se kapa. de: nagyharag igen...) hacsak nem az ezüst volt a célod, de akkor viseld méltósággal, hitellel. ha nem, ne kardoskodj itt (se ott) a hőmérőddel, mert a végén összezúzod, és el kell hidd, amit összehazudsz...

a cikkely, ami majdnem kör

nyakamban a világ egy medál

felpattantam egy stacato-csikóra és a kotta hullámai közt tettünk egy kört a nyílt vízen. erős nyakizmán a szőr selymesre tapadt, a sörény a lábamra tekeredett. a dal sós vize lemart minden izzadságot, mi az éberség és az alvás háborújában kiül az ember lelkére...

hold heart

A Hold Kórosok Társasága

az etikai dimenzióban a fák karok, az ágak ujjak, a gallyak pedig érintések. a szél a kérés, a nagy, könnyes szemek dallamos fuvallata. ezen a földön három hold világítja be a járatlan ösvényeket. egy, amit  mindenki lát, egy amit te látsz csak és egy, amit senki sem lát... csak tudjuk, hogy ott van. a nagy meleg dilemmák évszakában a könnycseppek mind lehullanak, utánuk köpönyűg. aztán jön a száraz évszak, mikor vattát köp a mező torka, s ökölbe szorulnak a fák koronái. azonban a szerencsés flow-tások rálelhetnek egy oázisra. ha nem is lusták, megláthatják a harmadik holdat. s ha ketten találnak ugyanarra az oázisra...

egyik másik

magamtulajdon!

mert elirigyled az életem. másznád a csúcsaimat, játszod a völgyeimet. közben a jóérzés törmelékein úgy teszel, mintha te törted volna össze. ellenségeket eregetsz a cigarettából, melynek dobozára állva imitálod a felnőtt nőstényembert. ízléstelenséggel próbálod palástolni, hogy ízléstelen vagy, s még fertőzni is akarsz vele. vicsorogsz, mint egy elbaszott ajándékló, és várod, hogy  az ünnepelt vizslassa a fogaid. mert elirigyled a életem. annyira erőlködsz, hogy félrelépsz a cigis dobozon, pofára esve a jóérzés törmelékeibe, de már nem vallhatod be a közönségnek, hogy nem is te törted össze, elő egy kushadt bűnbakkal! made in china csillámporral vakítod a parasztot, aki boldogságot böfög, hogy ne kelljen szembesülnie(-nítenie) a boldogtalanságoddal. mert elirigyled az életem.

szerencsére az enyém.

főpróba

- folyton beleesel a szerepedbe! - ripakodott a rendező a színészre, és hátradőlt a nevezett székben.

a szabad akarat ára

...nem ébredsz meg teljesen, csak az esti illatok kósza hírnökei bucskáznak lustán hajnali szaglószőreidre, álmod hirtelen illatos lesz. tudatalattid titokban meglopja tudatod fegyvereit, a bőrödet, az idegszálakat, a hőérzetet, a bizsergést... éjjeli csörte szerelme itatja át a porcikákat, melyek nem szűnnek kívánni. háttal fekszünk egymással "szemben", az ölelés és közelség olyan abszurd inverz formájával, amely a bizalom legkülönlegesebb ébredését bontakoztatja ki, nap mint nap, mikor így ébredünk. még háttal nyúlok a kezed után, forró tenyered dióba fordul, becsúsztatom az ujjaim a szorítása alá, és megdörzsölöm az izzadtságot benne. jó érzés tapintani ezt a masszív jelenlétet. jó érzés tudatodra ébredni és megfogalmazni a "jó érzés.." kezdetű gondolatokat.  alig van friss levegő a kicsi szobában, de semmi kincsért nem nyitnék ablakot. az éjszaka balzsamos szummáruma retinámra rögzíti az összes mozdulatot, melyekbe órák óta belepihentünk, szinte konzerválódtunk. modern csipkerózsák ébredése, a tudat óvatos köszönése a szobát betöltő illaturadalomnak, a tiszteletet parancsoló legfrissebb emlékeknek. nem ébredsz meg teljesen, a kósza illat-hírnököket fogdosod egy szoros öleléssel...

kimondhatatlanul hiányzik.

paraszt matt

re in kar

nekifutsz a tájnak, s bár az ablakot kinyitottad, a függönyt nem húztad el. belecsavarodsz, beletekeredsz, s tennéd a lépéseket pontos visszafelé-sorrendben, de csak egyre jobban belecsavarodsz és beletekeredsz. a csipeszek egyesével szakadnak...csatt...csatt...csitt...csatt... a szövet laza kontextusú szálai ellenére az ijedség a fulladás illúziójába pólyál. reccsenő ágaikkal a fák kartávolságra tartanak a járdaszegélytől, aggódnak, hogy még a pázsiton bújjak ki bábomból, s ráadásul kíváncsiak is erre a dalisztikus pillangóra, de nagyon. tudom én... csak megnyugodni kéne. lassan szívni be a levegő cseppjeit, hogy lemossák az ingerületkarnevált a bensőmről, s ahogy mozdulatlanul állnék a Kéreg Kör gyepszőnyegének holisztikus közepén, a csipeszek súlya komótosan gyűrné le rólam a függönyt. a szárnyakkal már óvatosabb lennék. bár lehet, hogy eleve beléjük csavarodtam és tekeredtem..

hogy mi?

a kölcsönhatás intenzitása köti zárványba hiányának buborékát. a sok kis buborékból végül egy szivacs konstruálódik, mellyel lehet gyengéden felületet simítani vagy durván hámot dörzsölni. úgy kell, hogy már fájjon kicsit, de még jól essen. s merülés előtt olyan erővel szorítani ki a kölcsönhatás hiányát a buborékzárványokból, hogy helyébe a balzsamos fürdővíz maradéktalanul befeszüljön. a súlyos, meleg szivacsból folyókigyók kanyarogjanak a hátamon, s magam legyek a Föld, ki a Nap felé tör csúcsaival...  majd a megcsillanás lesz a kölcsönhatás.

ta douleur

átlag

intermező

mit lát két tükör egymásban?

rst

kuktaharcos. hogy ez most nyerjen értelmet?!

tétel

..t......

építő(kocka)játék

kricc-kracc.

köllles 2.

...egyébként és egyébiránt is, a köllleskása kurvagyorsan is elkészíthető. de ahhoz egész más edény kell. strapabíró, de legalábbis akként eladott.